Bali - Budapest

2010. december 6., hétfő

Java 2: Malang, Blitar miért utálsz?

Az Ijen meghódítása után kicsit visszadőltünk még aludni a szállásunkon, majd Malang felé vettük az utunkat. Hajnalban értük el a várost, ekkor hotelről hotelre járkálva kezdtünk szálláskeresésbe. Amikor már a harmadik helyen mondták, hogy pull(=full) kezdett gyanús lenni, de tovább próbálkoztunk. Lassan körvonalazódott bennünk, hogy valamiféle iszlám vallási-szeminárium/fesztivál van a város egyik egyetemén, ezért nem találunk szobát…

Reggel 5re az elővárosban – Lavangban -  kötöttünk ki, itt találtunk végül értékelhető szobát (csak kicsit volt lepusztult) ott aludtunk délutánig. Gondoltuk, hogy nappal nagyobb szerencsével járunk. De csalódnunk kellett. Így Malang és a környező templomok megnézését elnapoltuk és Blitar felé indultunk. Amikor este 11körül megérkeztünk és szálláskeresésbe kezdtünk, nem igazán hittünk a fülünknek, mert mindenhol foglaltak voltakat normális árú szobák. Bevallom kicsit beleragadtunk a keresgélésbe és hajnal 3ig bolyongtunk, mert annyira hihetetlennek tűnt a helyzet. Körülbelül ekkorra derítettük ki, hogy itt valamilyen koncert miatt jártunk pórul. Végül a fiúk egy hotel halljában  a kanapén aludtak pár órát, némi csúszópénzt adva a recepciósnak, én pedig az autó hátsó ülését választottam. 

Hajnal 5kor indultunk tovább Tulungagungba, ahol némi keresgélés után megtaláltuk a Panorama Hotelt. Panorama Hotel TulungagungMivel reggel 8körül csekkoltunk  be, így nemcsak a délelőttöt aludhattuk át, hanem aznap estére is megkaptuk a szobát 135ezer IDR-ért (reggelivel és meleg vízzel: viszonylag luxusszámba megy, ha a szobához meleg vizes zuhanyzó jár). Ezt a napot végigpihiztük és másnap továbbindultunk Solo felé. Terv szerint Pornologo-ban kezdtünk el szállást keresni, de itt irreálisan magas árakkal dolgoztak a szállodák. Végül a továbbindulás mellett döntöttünk, amikor a város szélén rátaláltunk a Mutiara Hotelre, ez egyszerű volt, tiszta és olcsó: 85ezer IDR volt egy éjszaka reggelivel. 5 napja nyitották meg, minden kifogástalan állapotban volt. Másnap a Mt. Kelud felé vettük az utunkat… persze csak miután betoltuk Jimnyt.

Nincsenek megjegyzések: