Bali - Budapest

2010. augusztus 21., szombat

Helyzetjelentés az ázsiai kalandorokról

Mivel az én kis életemben továbbra is az a legnagyobb izgalom, hogy megfáztam, ezért úgy gondoltam, összefoglalom, mi történt Balázsékkal az elmúlt 3 hét alatt. (Igen, kicsit úgy tűnhet, hogy nincs is saját életem, de jelzem van, bár szerintem senki nem szeretné írott formában látni... még én sem)
Természetesen én csak arról írhatok, amit Balázs elmesélt és publikus információnak minősítettem, vagy a blogjukban olvastam.
Az első hetet Thaiföldön töltötték, pár napot Bangkokban, utána következett Pattaya, mindkettő hatalmas kuplerájnak tűnt Balázs elbeszélése alapján, ahol a testüket áruló lányok nemcsak,hogy fiúk, hanem még erőszakosak is. Utána KohChang-ba utaztak, ami képek alapján gyönyörűnek tűnik. Itt még babarogoltak is a fiúk, bár ez nem tudom mennyire tetszett az állítólag baromira lusta és lassú fániknak.
Bangkokból indultak tovább Kuala Lumpurba. Itt Csaba a csellista biztosított szállást a fiúknak, aki már több, mint egy évtizede a maláj fővárosban lakik. Máig nem világos számomra, hogy e férfiút mi késztette arra, hogy ingyen szállást, ételt és programot biztosítson a kalandoroknak, de mindenesetre nagyon rendes volt tőle. Mivel nem akartak visszaélni vendéglátójuk vendégszeretetével (és rájöttek, hogy KL-ban a fantasztikus hamisítványokon és a Petronas tornyokon kívül hátizsákos turistaként nem sok izgalom van) kis kirándulást tettek Taman Negarába ahol behajóztak a dzsungelbe, utána, mikor már benne voltak túráztak is egy kicsit: lásd itt. Utána vissza KL-ba ahol újabb éjszakát töltöttek nagylelkű vendéglátójuknál, itt állítólag a legfinomabb ételeket ették Csaba thai barátnőjének köszönhetően, akinek a nevét csodák-csodája: nem tudtam megjegyezni.
Repülés Szingapúrba. Erről - köszönhetően annak, hogy a múlt héten végig a Szigeten dolgoztam és alig beszéltünk - csak annyit tudok, hogy modern, drága a szállás, de olcsó és jó a kaja.
Repülés Jakartába, ahol a Darmasiswa-s kis indonézek már a reptéren várták őket és még költőpénzt is kaptak, aminek egy részét Balázs zokniba invesztálta (ez nagyon fontos és intim információ, csak azért volt merszem kiteregetni, mivel saját blogján is közzétette :)
Most pedig már Balin vannak. Házikót keresgélnek, robogót béreltek. Azzal cirkálnak Singaraja-ban. Alig várom, hogy én is ott legyek....

2010. augusztus 6., péntek

Blog, más blogok

Mivel ugye szeptember 13-án útra kelek, és a végcél Bali, Indonézia - vagyis: Szamócalány Balira megy :) - remélhetőleg onnantól kezdve lesz miről írnom. Ez azt jelenti, hogy nem: az uncsi hétköznapjaimról, előkészületekről és a nyavalygásomról fognak szólni a postjaim, hanem arról, hogy milyen az élet külföldiként az indonéz szigeten, vagy éppen milyen utazgatni Ázsiában :P
Addig is, mivel valószínű, hogy sokszor fogom emlegetni őket pár szó 'a Fiúkról'. Ők ugye megkapták a Darmasiswa ösztöndíjat, ebből következik, hogy nekik augusztus közepéig meg kell érkezniük Jakartába. Én pedig azért nem tarthattam velük, mert az utolsó munkám aug. 29-ig tart. Így kimaradok abból a kis thaiföldi és malajziai kalandozásból, ami ennek a bejegyzésnek a megírása alatt is tart.
Leendő lakótársaim(!) pedig: Balázs , Cseszi és Őszy
(nos, igen: annak, aki ismer, vagy olvassa a blogomat, valószínűleg egyértelmű, hogy Balázs több számomra, mint leendő lakótárs...) A nevekre kattintva eljuttok a fiúk blogjaihoz. Eddig a thaiföldi utazásról került fel néhány post. Képek, tapasztalatok: Bangkok, Koh Chang, kurvák, kék acél, minden amiről érdemes beszámolni...
További képek itt.

2010. augusztus 5., csütörtök

39 days left

Egy hete indult el Balázs Balira. Azóta szerencsére sikerült majdnem minden nap beszélnünk - hála a modern technika csodáinak (telefon, skype) és képeket is látok a blogjának köszönhetően. Ez megtalálható a bloglistámon, vagy link: itt.
Hiányzik Balázs. Ez van. Mától hivatalosan is ez a leghosszabb időszak amit az elmúlt 2 évben egymás nélkül töltünk. És ez rosszul esik. Az indulásom tervezésénél jó ötletnek tűnt pár hét külön, de most ezt nagyon hosszúnak érzem. Főleg úgy, hogy szó szerint a fél világ választ el minket egymástól... :(


Huh, ez a post egy kicsit túl személyesre és érzelgősre sikerült. Bocs.