Bali - Budapest

2010. november 27., szombat

Java 1: Ijen-Merapi

Még csak két napja tart fantasztikus Jáva túránk, ugyanis a múlt héten Őszy belázasodott, tehát megvártuk amíg felépült és egy hetes csúszással indultunk el a frissen bérelt Suzuki Jimnyvel Katanával. Az első nap eredetileg két programpontból állt volna: átkelni Jávára és felérni az Ijen-platóra.

A valóságban pedig a következő történt:

Dél körül elindultunk Lovinából, miután Balázs kifejezésével élve: betömörítettük aFerry táskákat a csomagtartóba. Már ekkor meg kellett állapítanunk, hogy a Jimny nem a megfelelő választás 4 személy és a csomagok kényelmes szállítására. Ferryvel átkeltünk Jávára és Banyuwangi-ból a hegy felé vettük az utunkat. Mire a rázósabb szakaszhoz értünk ránk esteledett. Az első néhány kaptatón még feljutottunk, párat megmászott a Jimny úgy, hogy kiszálltunk és csak a sofőr maradt az autóban, de egy durva elakadásnál inkább megfutamodtunk (a Jimny mind a 970 köbcentije szégyellheti magát).

Map Mt.Ijen

Bondowoso felé indultunk, ez állítólag Jáva legtisztább városa és van egy Tape nevű ételük,Tape ami pácolt gyökerekből áll és fura élesztős íze van. Itt töltöttük az éjszakát, legalábbis ami maradt belőle. Másnap végre, nagy szenvedve felküzdöttük magunkat az Ijen-platóra. El is felejtettem említeni, hogy Jimny most éppen indítási problémákkal örvendeztetett meg minket. Az út traumája még túl friss, hogy részletesen elmeséljem, de röviden: én vezettem, mármint fogalmazhatunk úgy, hogy én voltam a zsoké, a fiúk pedig a rázósabb részeken caplattak az autó után. Az indítási probléma miatt, ha lefulladtunk (ami megesett elég gyakran, annak ellenére, hogy padlógázzal araszoltunk) vissza kellett a hegyen gurulni, hogy kuplungfelengedéssel a motor ismét beinduljon…

Kartimor Home Stay

A szállásunk egy kávéültetvényhez tartozó holland koloniális épületben volt (Kartimor Home Stay 120ezer IDR/szoba/éj), ennek külön érdekessége, hogy saját termálvizes forrása van, aminek vizét egy kis jakuzzi méretű medencében fogják fel, a szállóvendégek legnagyobb örömére (esetünkben: egy cross motoros verseny résztvevői és mi). Tehát végre-valahára eljutottunk a szállásra, este kiáztattuk magunkat a forró vízben, másnap pedig hajnalban keltünk, hogy megnézzük a krátertavat a felkelő nap fényében. A felkelés része még sikerült is a dolognak, de arra keltünk 4kor, hogy csepereg az eső. Rendíthetetlenül felküzdöttük magunkat a terepállónkal terepjárónkkal a parkolóig, majd esőkabátban folytattuk az utat a mászási plusz fényképezési díjak befizetése után (5ezer IDR/fő+30ezer IDR/fényképezőgép). Az autótól még 3km-es gyalogút vezet a kráterig. Ezt az utat teszik meg minden nap kétszer a kénbányászok is. Nekem egyszer is elég volt…

Ijen

iljen crater 1 133 [1600x1200] iljen crater 1 201 [1600x1200]

iljen crater 1 221 [1600x1200]

iljen crater 1 258 [1600x1200]

A napfelkeltét természetesen lekéstük, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy a köd és az esőfelhők miatt amúgy sem láttuk volna. Az eső szerencsére csak az első 500méteren boldogított minket. Felérve fantasztikus volt a látvány: a hihetetlen türkizes krátertó, mellette a földből feltörő valószínűtlen-sárga kénfüst (ami mellesleg az elején csak kicsit büdös volt, de amikor megfordult a szélirány kifejezetten fullasztóvá vált.

iljen crater 1 286 [1600x1200]

iljen crater 1 334 [1600x1200]

iljencrater2 108 [1600x1200]

Az Ijen-Merapi Jáva legkeletebbre eső vulkáni hegye, amelynek tetején kénes krátertó található. A legérdekesebb azonban a kénbányászat, hiszen a kéntömböket pusztán emberi erővel hordják le a hegyről (mármint először a kráter belsejéből fel a peremre és onnan le a hegy tövébe). Egy-egy indonéz bányász egyszerre 60-70 kilogramm ként visz le a hegyről igencsak nyaktörő útvonalon. Mindezért kilónként 600IDR-t kapnak, tehát körülbelül 14 HUF-ot. A ként kozmetikumok előállításához használja alapanyagként, a felvásárló.

iljencrater2 140 [1600x1200] iljencrater2 158 [1600x1200]

iljencrater2 151 [1600x1200]

manis, sweet, édes!

Otthon ugye volt a csoki és a sütik. De mivel itt a csoki drága (finom csoki-nem tejbevonó: kb.40000IDR). Sütijeik, pedig, háát nem túl jók, így maradnak a helyi nyalánkságok.

Íme a versenyzők a teljesség igénye nélkül:

1finomrondaára: 4000IDR

Amikor megvettem, azt hittem, hogy ennek az édességnek valamilyen fekete rizs képezi az alapját, de az asszony, aki árulta jól kinevetett. Tehát fogalmam sincs. Azt tudom, hogy friss kókuszt reszeltek rá és leöntötték pálmacukor-sziruppal. Ronda, de finom.

2martabakára: 4000-8000IDR

A Martabak manis olyasmi, mint a palacsinta, csak sokkal vastagabb a tésztája. Sokféle töltelékkel készítik, furán hangzik, de a legjobb: susu-cheese-chocolate, vagyis a tejes-sajtos-csokis. Jah, az indonézek valamiért azt hiszik, hogy a sajt, mint olyan édes. Ez a martabak esetében pozitív, de ha egy hamburgerről van szó, elég nagy bukás. A Martabak-nak létezik egy sós változata: a Martabak telor. Ez leginkább egy hajszálvékony tésztába csomagolt újhagymás omlettre hasonlít.

3IMG_0761 ára: 500IDR/db

Pisang goreng: vagyis sült banán. Ezt lehet édességként és főételként is fogyasztani. A kifejezetten sütni való banánokat hosszában kettévágják, palacsintatésztába mártják, bő olajban kisütik. Én édességként szeretem pálmacukor-szirupba mártogatva. nyammiii!!! alkalmanként kb. 4-8db-ot eszünk

4roti bakarára: 8000IDR

A piskóta távoli rokonaként jellemezném a Roti bakart (vagyis becsületes nevén: sült kenyeret) az alapanyag toastkenyér-szerű, ezt egy forró fémlapon sós vajjal kenegetve pirítják meg, végül tölteléket kap: mogyorósat, lekvárosat, csokisat….

A legrosszabbul elköltött 6000 IDR címért indul következő versenyzőnk.borzalom Szerintem ilyen lenne a kréta, ha megkóstolnám. Az ízéhez méltó helyen fényképeztem: a szemetesben.




És végül Panna kedvéért:

hello panda

/Árak: 2010.ősz: 1000IDR ~ 23-25 HUF/

2010. november 16., kedd

Gitgit vízesés (sáresés)

Előző este éjszakába nyúló tonhal-grillezést csaptunk, így viszonylag későn, délután indultunk el a Gitgit vízeséshez. Velünk tartott Dávid, aki magyar Darmasiswa diák és Kutan lakik. Még nem hagytuk el a Singarajat, mikor zuhogni kezdett az eső, így behúzódtunk egy ház elé, hogy magunkra szerkesszük az esővédő felszerelésünket. Ekkor a ház tulajdonosai, nagyon kedvesen, ellentmondást nem tűrően beinvitáltak a házba és kávéval kínáltak minket. Itt vártuk meg míg csendesedik az eső.

gitgit 075

Körülbelül 40perc múlva továbbindultunk, hiszen nem szerettünk volna visszaélni a házigazdák vendégszeretetével. 20 perc motorozás, negyed óra séta és fejenként 5000IDR befizetése után megérkeztünk a vízeséshez. Szerintem baromi ronda volt, ugyanis az eső miatt sáros volt a víz, így nem nyújtott túl nagy élményt. A képek nem nagyon adják vissza az látványt. Ide még vissza akarok jönni szép időben.

gitgit 093     gitgit 131

gitgit 100

gitgit 115     gitgit 141

2010. november 13., szombat

Hurrá utazunk!??

travel Abban ugye mindhárman egyetértünk, hogy az idő alatt, amíg Indonéziában vagyunk szeretnénk minél több helyre eljutni. Mindemellett rá kellett jönnünk, hogy vannak buktatói a dolognak. Nekem például a vízum a szűk keresztmetszet: hiszen egy hónapig érvényes és a lejárat előtt 7nappal kell a következő hosszabbítást kérelmeznem. Tehát a leghosszabb idő 3 hét, amíg zavartalanul élvezhetem az ország vendégszeretetét. E mellett az utóbbi hetekben több probléma is felmerült… Első tervünk egy motoros Jáva-túra volt egészen Yogyakarta-ig, ami Jáva kulturális központjának számít emellett állítólag fillérekért lehet ruhaneműket vásárolni, tehát ideális végcélnak tűnt, de…

Bizonytalansági tényezőként az egyre durvuló esős évszak jelentkezett, hiszen nem lenne kellemes a csomagokkal együtt bőrig ázni egy-egy brutális trópusi zuhéban. Így “b” tervként egy Suzuki Jimmy közös kölcsönzését helyeztük kilátásba. Következő probléma a Merapi vulkán kitörése volt 60kmnyire Yogyatól, ami igazán nincs tekintettel a mi kis túratervünkre. Csak a múlt héten, úgy tudom, hogy 60ember halt meg a hegy melletti faluban, mert mérges gáz szivárgott a levegőbe. Így ideiglenesen skippeltük ezt az útvonalat.


nusatenggara

Második célként Nusa Tenggara került szóba, ez a Balitól nyugatra elterülő szigetcsoport. Ide is a dzsipes megoldást preferálnánk (ha reális áron találnánk kölcsönözhető Jimmyt: 1,5M IDR/3hét a rezervációs árunk). A bökkenő pedig: a szúnyogok, pontosabban a malária-szúnyogok (plusz ugye a dengue szúnyogok, de ez most mellékes). Tehát malária: már attól is frászt kapok, hogy Balin egyszerűen nem lehet normális DEET%-kal* rendelkező szúnyogriasztó krémet kapni, de amit a maláriagyógyszerrel csinálnak az nevetséges. A malária esetén a megelőzés gyakorlatilag megegyezik a betegség kezelésével: bitangerős antibiotikum szedése amíg veszélynek vagy kitéve és utána is: gyógyszertől függően 1-2-4 hétig. Utánanéztünk: az elvileg leghatékonyabb (és legdrágább) készítményt, a Malaron-t nem forgalmazzák Indonéziában. A Doxycylin-t lehet kapni, de ez egy teljes spektrumú antibiotikum, ami főleg nőknél nagyon sok mellékhatással járhat, és van a Chloroquine, amit mindenhol ajánlgatnak, de ez már igen elavult, és napjainkra a malária-parazita néhány fajtája rezisztens rá.

Hmmm

Balázs:-Vagy menjünk akkor Szumátrára?

válasz: -Ott pedig cunami van…


Ki, mit választana? Kommenteket kérek! Mi már döntöttünk…


*itt csak max 15%-os krémeket találunk, a malária-veszélyeztetett területre min 50%-osat javasolnak. Engem óránkénti krémezéssel (kb fürdök benne) is agyon csipkednek a szúnyogok.

2010. november 10., szerda

Balicicák, és egyéb állatfajták

Balicica: szinte mind kóbor cica. Különleges ismertetőjegyük, hogy kb 99%uknak nincs farkuk, Bali cat vagyis a farkuk helyén egy kis csonk van. Eleinte találgattuk, hogy vajon mi okozza ezt: a betegségtől a kegyetlen csonkításig sok tippünk volt. Végül megkérdeztük Diont. Azt mesélte, hogy a gyerekkorában még az volt a normális, ha volt farka a macskáknak, ám egy generáció óta már farok nélkül születnek.

Balikutyus: sajnos közülük is csak nagyon keveseknek van gazdájuk. bali dog Legtöbbjük betegnek tűnik, főleg rühesnek és nagyon sajnálatra méltónak. A mi házunk környékén mindig egy félénk dán dog szerű kutyus sündörög. Én személy szerint egészen megkedveltem. Egyszer egy egész mahimahit lopott el a grillsütőnkről, igaz azt az akcióját két cicával közösen kivitelezte. (de én tudom, hogy ő fundálta ki az egészet!)

Majmocskák: sokszor az út mellett koldulnak kaját, de találkoztunk velük a Batur csúcsán is.Bali monkey Szerintem szörnyen aranyosak, persze, ha nem mégy túl közel az vezérhímhez.

A monkey forestben még nem voltunk, állítólag ott szörnyen szemtelenek és lopósak. Persze olyankor “véletlenül” mindig ott terem egy balinéz, aki némi pénzért visszaszerzi az ellopott szemüvegeket.

‘Cukcuk’: ezek a pici gyíkocskák mindenhol ott vannak. Mint az őrült rohangálnakcukcuk a falakon - a házon kívül és belül is. Nagyon cukik. Sajnos van egy rossz szokásuk: szeretnek rituális öngyilkosságot elkövetni ajtónkkal: odazár(at)ják magukat. :(


‘Tokké’: ez is egy gyíkféle, én még sosem láttam, de a hangját minden éjjel halljuk. Kb.2-3 ilyen lény él a házunk számunkra rejtett zugaiban.


Néhány postomban már említettem, hogy vannak olyan állatok amiket nem igazán látunk szívesen. De belátom, hogy mindent meg lehet szokni. Elértünk arra a pontra, hogy nyelünk egyet és folytatjuk a nasi gorengünk belapátolását, ha látunk egy:

csótány

Csótány(t): vannak, néha bejut egy-egy a házba, de akkor ráeresztjük Baygont.





Patkány(t): sok helyen találkoztunk már, szerencsére a házunkban eddig nem. Volt, hogy enni készültünk egy warungban, amikor elfutott mellettünk egy.

“mókus, mondjátok, hogy mókus volt…!”

2010.11.10. 03:36 (Kiigazítás: Patkány) A kanapén ülök. Őszy és Balázs a hálószobánkban. Fél órája próbálnak levadászni egy nagy egeret / kis patkányt - mindenkinek a fantáziájára bízom. Ez idő alatt a hangokból ítélve a “nem kéne bántani…”-tól eljutottak a “k####ra meg fogsz halni!”-ig időközben egy csótány is előröppent a szekrény mögül. Az idill teljes. A csatazajok közti csendet csak az Xbox hűtőjének surrogása töri meg…

2010.11.10. 04:21 A helyzet változatlan…

2010.11.10. 04:30 Mission completed!

patkányfogóteam RATHUNTER

2010. november 6., szombat

The grand opening…

gamelanGamelánosok

Október 26-a fontos dátum volt Dion és családja életében. Ez volt a családi templom megnyitójának utolsó napja. Az ünnepségsorozat körülbelül egy hónapig tartott, és természetesen a finálé egybeesett a teliholddal.

komang&her brotherKomang és öccse

Számomra nagyon furcsa az a fajta elhivatottság ami a Balinéz, hindu embereket jellemzi: nap mint nap rengeteg időt, energiát és pénzt áldoznak a vallásuk gyakorlására. Kezdve a kis áldozatok megvásárlásával / elkészítésével amit a napi imádságaikhoz használnak egészen addig, hogy a  viszonylag szegény emberek vagyonokat költenek a családi templom építésére és annak megnyitójára.

ceremony 2     ceremony 5

ceremony 3Interaktív előadás: balra Bagus 1

Mi 26-ára voltunk hivatalosak, Dion minden jó szándéka ellenére eléggé unatkoztunk, ugyanis ezen az estén balinéz-indonéz komédiával szórakoztatták a színészek a közönséget. A jelmezek érdekesek voltak, de persze semmit sem értettünk a szövegből. Leginkább a stand up comedyre hajazott a performance. 

ceremony 6

ceremony 7  Vicces kosztümök és maszkok

Először azt gondoltam, hogy ez valami régi komédia amit előadnak. Aztán amikor az egyik szereplő egyértelműen motort imitált, akkor kezdett gyanús lenni. De csak akkor győződtem meg róla, hogy ezek igenis aktuális poénok, amikor egy nőnek öltözött férfi belibbent egy ‘louis vuitton’ táskával…