Bali - Budapest

2010. október 31., vasárnap

Bule*

Érdekes a helyiek viszonya hozzánk. Délen teljesen megszokottak a fehér turisták, de északon néha meglepő a balinézek viselkedése.

Például volt már olyan, hogy három 7éves-forma kislány követett fél órán keresztül az áruházban. Máskor a boltban egyszer csak megkérdezte egy férfi, hogy “you are husband?” amivel gondolom hajadonságom felől érdeklődött. Motoron, 60-nál simán átkiabálnak, hogy How are you? és addig szólongatnak és jönnek mellettem, amíg válaszolok.

De volt már olyan vacsorám, ami egész óvodáscsoportnyi gyerek életét megbolygatta. Közelebb jöttek odakiáltották, hogy Hello turist**! vagy Good morning! és elszaladtak. Negyed óra után már nem futottak el, hanem letáboroztak az asztalunk mellett. Érdekes kulturális különbségre világított rá a pár szavas kis társalgásunk: az először a nevemet kérdezték meg, másodjára már nem kíméltek: hindu vagy muszlim? A válasz ugye a keresztény volt, ez annyira összezavarta őket, hogy rövid kupaktanács után felfüggesztették a beszélgetést velem és elszaladtak játszani.

*bule = fehér ember

**turist = szintén inkább fehér embert, mint turistát jelent

2010. október 28., csütörtök

Batur(a)

Mármint Batur túra :). Két hete felkerekedtünk, hogy megmásszuk az Mt.Baturt. Képriport következik. Bővebb információ ITT

A: Kalibubuk, Lovina itt lakunk
B: Mt.Batur
Kedves kis robogózással jutottunk el Kintamani-ig, ahol megszálltunk. Kedves kis robogózás alatt értsd: közös motorral mentünk Balázzsal, az én hátamon egy 15kgos hátizsákkal. Az utak sokszor olyan rosszak voltak, hogy azt hittem agyrázkódásom lesz, mellesleg volt olyan emelkedő ahol egyszerűen megállt a motor alattunk, nem bírt felszenvedni kettőnkkel.


Hajnal 4es indulás a hegyre.

A napfelkelte volt a fő attrakció...
Igen, Balázs is felkelt...
...és persze a kaját kolduló majmok
Később kicsit felhős lett az idő

Mellettem a vulkán régi krátere látható. Pár helyen gőz tör fel a földből (ez egy aktív vulkán)

A régi kráter oldalán található szent barlang előtt.

Ez a barlangban található hindu szentély. Engem nem igazán nyűgözött le. A barlang a guideunk szerint a föld alatt egészen a tengerpartig folytatódik.

Menetelés a hegyről lefelé. Még mindig csak reggel 7körül. Külön felhívnám a figyelmet a Balázson található alkotmányra, ami a hátizsákot helyettesíti. Összetevői: nejlonszatyor és sál.

Szentély a hegy lábánál

Ott voltunk, ott bizony.

2010. október 13., szerda

Esős-illatos kelet

Visszatérve Denpasarból Cseszi azzal a hírrel fogadott minket, hogy megvette a repülőjegyét Budapestre.* Tehát 2hét múlva hazarepül és itt hagyja boldog kis "kommunánkat". Mivel az elutazás előtt minél többet szeretne látni még Baliból, tegnap kis motoros túrára indultunk a környező hegyekbe.

Balázzsal közös motorral mentünk, így volt időm nézelődni. Egyszerűen fantasztikus a kilátás: pálmafákkal szegélyezett rizsteraszok, hihetetlenül zöld erdők. Isteni friss a levegő (persze csak ha nem ragadunk a keskeny hegyi szerpentinen egy fekete füstöt pöfékelő teherautó mögött).
Ami viszont teljes rajongást vált ki belőlem: a napon száradó szegfűszeg illata! Olyan mintha direkt az én kedvemért szárítanák az utak mellett…



Tehát a kis kiruccanás nagyon jól indult. Tekintettel a szikrázó napsütésre: bikinifelsőben és forrónaciban feszítettem a motoron. Tartaléknak egy kis felső, ha fáznék a hegyen… Tanulva a denpasari útból Balázs a motorba rejtette az esőkabátokat (persze én tiltakoztam - szerencsére sikertelenül). Ugyanis kissé magasabbra mentünk, mint számítottunk, elkezdett esni az eső, és marhára fáztunk. Mindenesetre megnéztünk egy vízesést és messziről 2 krátertavat is. Aztán fogvacogva hazaindultunk.

waterfLL1 091

Az egyik tó madártávlatból. Igazság szerint nem is mentünk közelebb, mert már fél6 volt és itt 6kor már koromsötét van.

waterfLL1 194

*kis magyarázatra szorul Cseszi hirtelen hazautazása: sajnos Dengue láza volt (szúnyogok terjesztik, 1hetes magas lázzal jár, igazából nincs rá gyógyszer, csak folyadékpótlás és vitaminok) kórházban is töltött 5napot. Bali csak kevéssé fertőzött Dengue-ügyileg (valószínű Cseszi Lombokon szerezte) de ha még egyszer elkapná, hatványozódna a betegség és a szövődményeinek kockázata (pl. belső vérzések).

2010. október 11., hétfő

Denpasar...végre egy kis élet

Mi Singarajaban lakunk: vagyis inkább mellette: Lovinában, ennél is pontosabban Kalibukbuk-ban. A Lovina név, ugyanis egy turisztikai gyűjtőnév több kis északi falunak. Elég kis unalmas hely, előnye, hogy kevés a turista, ezért minden olcsóbb, mint délen továbbá, hogy mivel kb 50 évig holland gyarmat volt, indonéziához képest meglepően jól átlátható az úthálózata. Körülbelül itt ki is merültek az előnyök: a strandra ürül egy csatorna ami rengeteg szemetet hoz, szórakozási lehetőségeink korlátozottak, semmi európai embernek való elfoglaltság nincs...stb no nem panaszkodni akarok, ez csak tényközlés volt.
Az elmúlt hétvégét azonban Denpasar környékén töltöttük. Ez Bali turisztikai központja. Fehér homokos strandok, hatalmas hullámokkal a szörfözni vágyóknak, kis rejtett öblök azoknak akik úszni szeretnének. Szórakozóhelyekkel, szépségszalonokkal, gyorséttermekkel, boltokkal... van itt minden, mi szem-szájnak ingere, vagy szimplán amihez minden európai közönség amúgyis hozzá van szokva.

Ez például Padang Padang strandja, az első képen az ösvény látható, ami a strandra visz, a második képen maga a strand Balázzsal az előtérben.

Itt pedig én vagyok épp nagyon okos arcot vágva:

Kuta Beach

Ami még érdekes, hogy bár az alkohol nagyon drága (1üveg whisky: kb 500ezer IDR = 12ezer HUF) a szórakozóhelyek rengeteg italakciót kínálnak: koktélok, sör 15-20ezer IDR.
A gyorséttermek körülbelül olyan árakkal dolgoznak, mint a magyarországi nagy-testvéreik, jellemző rájuk, hogy mind non-stop és kínál házhozszállítást is. Én már igencsak ki voltam éhezve, úgyhogy addig rágtam Balázs fülét, amíg elmentünk egy Pizza Hut-ba: helyi viszonylatban őrült drágán kajáltunk: pizza cheesy bites-al 100ezer IDR plusz adó vagyis ketten ettünk kb 2400 HUF-ért :)