A kis Ganei

Írtam már arról, hogy Dion barátunknak három porontya van. Két fiú és egy lány. Erről a tündéri kislányról szól a post.

Ő ugyanis a világ legédesebb babája. Nevet, mászik, tapsikol, puszit dob és néha már önerőből feláll. Miért olyan nagy dolog ez? hiszen a legtöbb kétéves már mászkál, beszél… Ganei-nak ugyanis Down-szindrómája van. Mostanában kezd kommunikálgatni a világgal, de még mindig csak a saját kis nyelvén. Sosem láttam még ennyire eleven barátságos kedves kisgyereket. Igazán remélem, hogy teljes életet fog élni. Talán gamelános lesz belőle, hiszen imádja a zenét…

 

Java 6: Yogyakarta, Kraton

Kraton. Vagyis a Yogya-i szultán palotája. A szultán és családja ma is a palota hátsó épületeiben él, ezért azt a részt naponta csak 2 órás nyitva tartásban lehet látogatni, amit természetesen lekéstünk. A palota nem igazán nyűgözött le minket, ismét meg kellett állapítanunk, hogy Indonézia inkább a természeti látványosságaiban erős, mint építészetében…

Az 5ezer rúpiás belépőért nemcsak az épületben sétálhattunk, hanem guideot is kaptunk, aki körbevezetett minket. Azt mesélte, hogy a palota plafonjára festett csillagot tartják Jáva észak-dél tengelyén vett közepének. A kis képen pedig a szultán jelvénye található.

Batik-viselet a szultán lányának esküvőjén

Guide-unk miután körbevezetett minket, felajánlotta, hogy átkísér minket egy közeli batikműhelybe. Mivel sem Solo-ban sem Yogyakarta-ban nem láttuk a batikolás folyamatát, örültünk a lehetőségnek.

Régen, állítólag ez a műhely a szultáni családnak készített batikokat (sokáig csak a szultán és családja számára volt elérhető a batikolt textil) manapság pedig batik festményeket készítenek és árulnak. Természetesen beleszerettem egy selyemre festett csodába. Némi alkudozás után meg is vettem. A fotón az immár tulajdonomat képező képpel és a művésszel pózolok.

Java 5: Yogyakarta, Borobudur

A Yogyakartai szállásunkkal legalább olyan szerencsénk volt, mint a Solo-ival. Találtunk egy eldugott kis homestayt, ami jávai stílusú fa bútorokkal volt gyönyörűen berendezve. Emellett indonéziában szokatlanul: tökéletesen tiszta és rendezett volt. Ráadásul a reggeli végre nem csak ehető, hanem isteni volt: palacsintába csomagolt banán csoki öntettel és friss gyümikkel.

Magát a várost nagyon élhetőnek találtuk, hiszen amellett, hogy letagadhatatlanul indonéz, megvan benne minden olyan modern dolog, amire a 21.századi embernek szüksége lehet. Egyetlen szépséghibája, hogy a sziget közepén fekszik, tehát tengerpart nincs a közelben.

Mint legnagyobb látványosságot, természetesen meglátogattuk a Borobudurt. Ez a monumentális buddhista építmény i.sz. 750-850 körül épült, azonban a buddhizmus visszaszorulása miatt elfelejtődött, és betemette a vulkáni hamu. Csak a 20.század elején a holland gyarmatosítók kezdték meg a Borobudur megtisztítását.

Sajnos, mint sok dologgal a Jáva túránk során, ezzel a látványossággal sem volt szerencsénk: ugyanis a Merapi hamuval borította be a múlt havi kitörésekor, így most nem lehet felmenni és végigjárni a buddhista templom szintjeit. Csak a talpazatról lehet megnézni, a sok helyen felállványozott figyelmeztető táblákkal “feldíszített” építményt.

A belépő természetesen ugyanannyi, mintha meg is nézhetnéd az építményt: helyieknek 20ezer IDR, diák jegy: 72ezer IDR/ 8 $, turista jegy: 135ezer IDR/ 15 $.

Rengeteg árus vadászik a turistákra már a megérkezéstől kezdve: van, aki esernyőket akar bérbe adni napernyő gyanánt, vagy kalapokat, emléktárgyakat, esetleg képeslapokat árul. A bejáratig kísérik és a kijáratnál várják a gyanútlan turistát, aki ugyan nem akar vásárolni, de fog… Saját káromon megtanultam, hogy képeslapot legközelebb a bevásárlóközpont könyvesboltjában kell venni, mert jobb a kínálat és jóval olcsóbb…

Egyébként bármit mondasz úgysem tudod lerázni őket, csak ha elindulsz az autóval.

árusok a kijáratnál

visszaverhetetlen támadás…

Java 4: ungibungi Solo-titok

Az ungibungi Solo-titok valójában nem létezik, hacsak az nem, hogy a város hivatalosan a Surakarta néven fut. Viszonylag rendezett, átlagos indonéz város. Híres a húsgombócáról, amit sokféle ételben használnak (sajnos), de csak levesként finom: ez a Bakso Solo. Nagyon szerencsénk volt a szállással, mert egy gyönyörű jávai stílusú házban sikerült szobákat bérelnünk, ráadásként egy tündéri tulajdonos hölggyel ismerkedtünk meg.

Solo főként a batikról híres. Hatalmas textilpiacai vannak, ahol szédületes mennyiségű batikruhát,- inget, sarong-ot árulnak. Olyan tömegű és intenzitású ez a szín és mintaáradat, hogy nekem egészen belefájdult a fejem.

Természetesen kipróbáltuk a becak-ot is, ami alapvetően egy biciklis-taxi. Jáván minden nagyobb városban rengeteg becak nyüzsög, ezzel közlekedni nagyon hangulatos.

Meglátogattuk Surakarta egyik nevezetességét, Mangkunnegaran-t is, de mivel itt találkoztunk Java második legrövidebb nyitva tartásával (9-12), így a belső udvart és a múzeumot nem tudtuk megnézni. (a legrövidebb nyitva tartás címet a Yogyakarta, Kraton nyerte, hiszen 10-12ig látogatható a belső palota).

A képen látható édesség méltán került a kedvenceink közé Jáva túránk alatt. Íze a tejbegrízre emlékeztet rizslisztből készül és a kis felfújtakat megszórják banán- vagy jackfruit darabokkal esetleg csokireszelékkel. Sokszor ilyen faszén-tűzhelyen készítik.

Java 3: Gunung Kelud: Csipkerózsika

A Keludhoz a Panorama hoteltől Blitáron keresztül vezet az út. És egyébként is minden út Blitár-ba vezet (vissza) – ezt személyes tapasztalatok és eltévedések támasztják alá. Természetesen mire megérkeztünk a hegy lábához zuhogott az eső. Egy nagy kapunál befizettük a feljutáshoz elengedhetetlen díjat és reménykedtünk benne, hogy ezúttal Jimny nem okoz csalódást. Persze most sem lett igazunk, így ismét eljátszottuk a fiúk sétálnak, én vezetek trükköt, majd amikor tartósan meredek szakasz következett egyesével szállítottam fel a fiúkat a következő check point-ig.

Autós utunk egy hatalmas parkolóban végződött. Innen a kráterhez egy 130-150 méteres alagúton keresztül vezet az út, amit a japánok építettek a II. világháború alatt. A Mt. Kelud Jáva egyik legszeszélyesebb vulkánja. Az útikönyvek “sleeping beast”-nek, vagyis alvó szörnyetegnek nevezik. Feljegyzések szerint az elmúlt évezredben minimum 15000 ember haláláért volt felelős. Legutóbb 2007-ben tört ki, ekkor elpusztította a saját kis krátertavát és vulkáni törmelékből álló kúpot emelt a helyére. A krátertóhoz kövezett gyalogösvény vezetett, ami most eltűnik a lávadóm alatt. A lávadóm takarja azt az egyre növekvő lávatömeget, ami előbb-utóbb újabb kitöréshez vezet.

Felmásztunk a kráter peremére épített kilátóhoz, amihez óriásokra szabott lépcső vezet (kb 30-40 cm magasak voltak a lépcsőfokok és a korlát persze itt-ott hiányzott).

Miután agyonfotóztuk a látványosságot – és egyébként is sötétedni kezdett – visszaindultunk kis terepjárónkhoz. Dávid ekkor vette észre, hogy az övtáskája végig nyitva volt és hiányzik belőle némi pénze, a Kitas-a (helyi személyije) és a jogosítványa. Visszafelé végigvizsgáltuk a helyeket ahol gyalogoltak és hála a “sasszememnek” (pfff, na ez az, ami valójában nincs nekem) négy megálló beiktatásával megtaláltuk az iratokat.

És irány Solo!!!

Java 2: Malang, Blitar miért utálsz?

Az Ijen meghódítása után kicsit visszadőltünk még aludni a szállásunkon, majd Malang felé vettük az utunkat. Hajnalban értük el a várost, ekkor hotelről hotelre járkálva kezdtünk szálláskeresésbe. Amikor már a harmadik helyen mondták, hogy pull(=full) kezdett gyanús lenni, de tovább próbálkoztunk. Lassan körvonalazódott bennünk, hogy valamiféle iszlám vallási-szeminárium/fesztivál van a város egyik egyetemén, ezért nem találunk szobát…

Reggel 5re az elővárosban – Lavangban -  kötöttünk ki, itt találtunk végül értékelhető szobát (csak kicsit volt lepusztult) ott aludtunk délutánig. Gondoltuk, hogy nappal nagyobb szerencsével járunk. De csalódnunk kellett. Így Malang és a környező templomok megnézését elnapoltuk és Blitar felé indultunk. Amikor este 11körül megérkeztünk és szálláskeresésbe kezdtünk, nem igazán hittünk a fülünknek, mert mindenhol foglaltak voltakat normális árú szobák. Bevallom kicsit beleragadtunk a keresgélésbe és hajnal 3ig bolyongtunk, mert annyira hihetetlennek tűnt a helyzet. Körülbelül ekkorra derítettük ki, hogy itt valamilyen koncert miatt jártunk pórul. Végül a fiúk egy hotel halljában  a kanapén aludtak pár órát, némi csúszópénzt adva a recepciósnak, én pedig az autó hátsó ülését választottam. 

Hajnal 5kor indultunk tovább Tulungagungba, ahol némi keresgélés után megtaláltuk a Panorama Hotelt. Mivel reggel 8körül csekkoltunk  be, így nemcsak a délelőttöt aludhattuk át, hanem aznap estére is megkaptuk a szobát 135ezer IDR-ért (reggelivel és meleg vízzel: viszonylag luxusszámba megy, ha a szobához meleg vizes zuhanyzó jár). Ezt a napot végigpihiztük és másnap továbbindultunk Solo felé. Terv szerint Pornologo-ban kezdtünk el szállást keresni, de itt irreálisan magas árakkal dolgoztak a szállodák. Végül a továbbindulás mellett döntöttünk, amikor a város szélén rátaláltunk a Mutiara Hotelre, ez egyszerű volt, tiszta és olcsó: 85ezer IDR volt egy éjszaka reggelivel. 5 napja nyitották meg, minden kifogástalan állapotban volt. Másnap a Mt. Kelud felé vettük az utunkat… persze csak miután betoltuk Jimnyt.