A kis Ganei

Írtam már arról, hogy Dion barátunknak három porontya van. Két fiú és egy lány. Erről a tündéri kislányról szól a post.

Ő ugyanis a világ legédesebb babája. Nevet, mászik, tapsikol, puszit dob és néha már önerőből feláll. Miért olyan nagy dolog ez? hiszen a legtöbb kétéves már mászkál, beszél… Ganei-nak ugyanis Down-szindrómája van. Mostanában kezd kommunikálgatni a világgal, de még mindig csak a saját kis nyelvén. Sosem láttam még ennyire eleven barátságos kedves kisgyereket. Igazán remélem, hogy teljes életet fog élni. Talán gamelános lesz belőle, hiszen imádja a zenét…

 

Java 6: Yogyakarta, Kraton

Kraton. Vagyis a Yogya-i szultán palotája. A szultán és családja ma is a palota hátsó épületeiben él, ezért azt a részt naponta csak 2 órás nyitva tartásban lehet látogatni, amit természetesen lekéstünk. A palota nem igazán nyűgözött le minket, ismét meg kellett állapítanunk, hogy Indonézia inkább a természeti látványosságaiban erős, mint építészetében…

Az 5ezer rúpiás belépőért nemcsak az épületben sétálhattunk, hanem guideot is kaptunk, aki körbevezetett minket. Azt mesélte, hogy a palota plafonjára festett csillagot tartják Jáva észak-dél tengelyén vett közepének. A kis képen pedig a szultán jelvénye található.

Batik-viselet a szultán lányának esküvőjén

Guide-unk miután körbevezetett minket, felajánlotta, hogy átkísér minket egy közeli batikműhelybe. Mivel sem Solo-ban sem Yogyakarta-ban nem láttuk a batikolás folyamatát, örültünk a lehetőségnek.

Régen, állítólag ez a műhely a szultáni családnak készített batikokat (sokáig csak a szultán és családja számára volt elérhető a batikolt textil) manapság pedig batik festményeket készítenek és árulnak. Természetesen beleszerettem egy selyemre festett csodába. Némi alkudozás után meg is vettem. A fotón az immár tulajdonomat képező képpel és a művésszel pózolok.

Java 5: Yogyakarta, Borobudur

A Yogyakartai szállásunkkal legalább olyan szerencsénk volt, mint a Solo-ival. Találtunk egy eldugott kis homestayt, ami jávai stílusú fa bútorokkal volt gyönyörűen berendezve. Emellett indonéziában szokatlanul: tökéletesen tiszta és rendezett volt. Ráadásul a reggeli végre nem csak ehető, hanem isteni volt: palacsintába csomagolt banán csoki öntettel és friss gyümikkel.

Magát a várost nagyon élhetőnek találtuk, hiszen amellett, hogy letagadhatatlanul indonéz, megvan benne minden olyan modern dolog, amire a 21.századi embernek szüksége lehet. Egyetlen szépséghibája, hogy a sziget közepén fekszik, tehát tengerpart nincs a közelben.

Mint legnagyobb látványosságot, természetesen meglátogattuk a Borobudurt. Ez a monumentális buddhista építmény i.sz. 750-850 körül épült, azonban a buddhizmus visszaszorulása miatt elfelejtődött, és betemette a vulkáni hamu. Csak a 20.század elején a holland gyarmatosítók kezdték meg a Borobudur megtisztítását.

Sajnos, mint sok dologgal a Jáva túránk során, ezzel a látványossággal sem volt szerencsénk: ugyanis a Merapi hamuval borította be a múlt havi kitörésekor, így most nem lehet felmenni és végigjárni a buddhista templom szintjeit. Csak a talpazatról lehet megnézni, a sok helyen felállványozott figyelmeztető táblákkal “feldíszített” építményt.

A belépő természetesen ugyanannyi, mintha meg is nézhetnéd az építményt: helyieknek 20ezer IDR, diák jegy: 72ezer IDR/ 8 $, turista jegy: 135ezer IDR/ 15 $.

Rengeteg árus vadászik a turistákra már a megérkezéstől kezdve: van, aki esernyőket akar bérbe adni napernyő gyanánt, vagy kalapokat, emléktárgyakat, esetleg képeslapokat árul. A bejáratig kísérik és a kijáratnál várják a gyanútlan turistát, aki ugyan nem akar vásárolni, de fog… Saját káromon megtanultam, hogy képeslapot legközelebb a bevásárlóközpont könyvesboltjában kell venni, mert jobb a kínálat és jóval olcsóbb…

Egyébként bármit mondasz úgysem tudod lerázni őket, csak ha elindulsz az autóval.

árusok a kijáratnál

visszaverhetetlen támadás…

Java 4: ungibungi Solo-titok

Az ungibungi Solo-titok valójában nem létezik, hacsak az nem, hogy a város hivatalosan a Surakarta néven fut. Viszonylag rendezett, átlagos indonéz város. Híres a húsgombócáról, amit sokféle ételben használnak (sajnos), de csak levesként finom: ez a Bakso Solo. Nagyon szerencsénk volt a szállással, mert egy gyönyörű jávai stílusú házban sikerült szobákat bérelnünk, ráadásként egy tündéri tulajdonos hölggyel ismerkedtünk meg.

Solo főként a batikról híres. Hatalmas textilpiacai vannak, ahol szédületes mennyiségű batikruhát,- inget, sarong-ot árulnak. Olyan tömegű és intenzitású ez a szín és mintaáradat, hogy nekem egészen belefájdult a fejem.

Természetesen kipróbáltuk a becak-ot is, ami alapvetően egy biciklis-taxi. Jáván minden nagyobb városban rengeteg becak nyüzsög, ezzel közlekedni nagyon hangulatos.

Meglátogattuk Surakarta egyik nevezetességét, Mangkunnegaran-t is, de mivel itt találkoztunk Java második legrövidebb nyitva tartásával (9-12), így a belső udvart és a múzeumot nem tudtuk megnézni. (a legrövidebb nyitva tartás címet a Yogyakarta, Kraton nyerte, hiszen 10-12ig látogatható a belső palota).

A képen látható édesség méltán került a kedvenceink közé Jáva túránk alatt. Íze a tejbegrízre emlékeztet rizslisztből készül és a kis felfújtakat megszórják banán- vagy jackfruit darabokkal esetleg csokireszelékkel. Sokszor ilyen faszén-tűzhelyen készítik.

Java 3: Gunung Kelud: Csipkerózsika

A Keludhoz a Panorama hoteltől Blitáron keresztül vezet az út. És egyébként is minden út Blitár-ba vezet (vissza) – ezt személyes tapasztalatok és eltévedések támasztják alá. Természetesen mire megérkeztünk a hegy lábához zuhogott az eső. Egy nagy kapunál befizettük a feljutáshoz elengedhetetlen díjat és reménykedtünk benne, hogy ezúttal Jimny nem okoz csalódást. Persze most sem lett igazunk, így ismét eljátszottuk a fiúk sétálnak, én vezetek trükköt, majd amikor tartósan meredek szakasz következett egyesével szállítottam fel a fiúkat a következő check point-ig.

Autós utunk egy hatalmas parkolóban végződött. Innen a kráterhez egy 130-150 méteres alagúton keresztül vezet az út, amit a japánok építettek a II. világháború alatt. A Mt. Kelud Jáva egyik legszeszélyesebb vulkánja. Az útikönyvek “sleeping beast”-nek, vagyis alvó szörnyetegnek nevezik. Feljegyzések szerint az elmúlt évezredben minimum 15000 ember haláláért volt felelős. Legutóbb 2007-ben tört ki, ekkor elpusztította a saját kis krátertavát és vulkáni törmelékből álló kúpot emelt a helyére. A krátertóhoz kövezett gyalogösvény vezetett, ami most eltűnik a lávadóm alatt. A lávadóm takarja azt az egyre növekvő lávatömeget, ami előbb-utóbb újabb kitöréshez vezet.

Felmásztunk a kráter peremére épített kilátóhoz, amihez óriásokra szabott lépcső vezet (kb 30-40 cm magasak voltak a lépcsőfokok és a korlát persze itt-ott hiányzott).

Miután agyonfotóztuk a látványosságot – és egyébként is sötétedni kezdett – visszaindultunk kis terepjárónkhoz. Dávid ekkor vette észre, hogy az övtáskája végig nyitva volt és hiányzik belőle némi pénze, a Kitas-a (helyi személyije) és a jogosítványa. Visszafelé végigvizsgáltuk a helyeket ahol gyalogoltak és hála a “sasszememnek” (pfff, na ez az, ami valójában nincs nekem) négy megálló beiktatásával megtaláltuk az iratokat.

És irány Solo!!!

Java 2: Malang, Blitar miért utálsz?

Az Ijen meghódítása után kicsit visszadőltünk még aludni a szállásunkon, majd Malang felé vettük az utunkat. Hajnalban értük el a várost, ekkor hotelről hotelre járkálva kezdtünk szálláskeresésbe. Amikor már a harmadik helyen mondták, hogy pull(=full) kezdett gyanús lenni, de tovább próbálkoztunk. Lassan körvonalazódott bennünk, hogy valamiféle iszlám vallási-szeminárium/fesztivál van a város egyik egyetemén, ezért nem találunk szobát…

Reggel 5re az elővárosban – Lavangban -  kötöttünk ki, itt találtunk végül értékelhető szobát (csak kicsit volt lepusztult) ott aludtunk délutánig. Gondoltuk, hogy nappal nagyobb szerencsével járunk. De csalódnunk kellett. Így Malang és a környező templomok megnézését elnapoltuk és Blitar felé indultunk. Amikor este 11körül megérkeztünk és szálláskeresésbe kezdtünk, nem igazán hittünk a fülünknek, mert mindenhol foglaltak voltakat normális árú szobák. Bevallom kicsit beleragadtunk a keresgélésbe és hajnal 3ig bolyongtunk, mert annyira hihetetlennek tűnt a helyzet. Körülbelül ekkorra derítettük ki, hogy itt valamilyen koncert miatt jártunk pórul. Végül a fiúk egy hotel halljában  a kanapén aludtak pár órát, némi csúszópénzt adva a recepciósnak, én pedig az autó hátsó ülését választottam. 

Hajnal 5kor indultunk tovább Tulungagungba, ahol némi keresgélés után megtaláltuk a Panorama Hotelt. Mivel reggel 8körül csekkoltunk  be, így nemcsak a délelőttöt aludhattuk át, hanem aznap estére is megkaptuk a szobát 135ezer IDR-ért (reggelivel és meleg vízzel: viszonylag luxusszámba megy, ha a szobához meleg vizes zuhanyzó jár). Ezt a napot végigpihiztük és másnap továbbindultunk Solo felé. Terv szerint Pornologo-ban kezdtünk el szállást keresni, de itt irreálisan magas árakkal dolgoztak a szállodák. Végül a továbbindulás mellett döntöttünk, amikor a város szélén rátaláltunk a Mutiara Hotelre, ez egyszerű volt, tiszta és olcsó: 85ezer IDR volt egy éjszaka reggelivel. 5 napja nyitották meg, minden kifogástalan állapotban volt. Másnap a Mt. Kelud felé vettük az utunkat… persze csak miután betoltuk Jimnyt.

Java 1: Ijen-Merapi

Még csak két napja tart fantasztikus Jáva túránk, ugyanis a múlt héten Őszy belázasodott, tehát megvártuk amíg felépült és egy hetes csúszással indultunk el a frissen bérelt Suzuki Jimnyvel Katanával. Az első nap eredetileg két programpontból állt volna: átkelni Jávára és felérni az Ijen-platóra.

A valóságban pedig a következő történt:

Dél körül elindultunk Lovinából, miután Balázs kifejezésével élve: betömörítettük a táskákat a csomagtartóba. Már ekkor meg kellett állapítanunk, hogy a Jimny nem a megfelelő választás 4 személy és a csomagok kényelmes szállítására. Ferryvel átkeltünk Jávára és Banyuwangi-ból a hegy felé vettük az utunkat. Mire a rázósabb szakaszhoz értünk ránk esteledett. Az első néhány kaptatón még feljutottunk, párat megmászott a Jimny úgy, hogy kiszálltunk és csak a sofőr maradt az autóban, de egy durva elakadásnál inkább megfutamodtunk (a Jimny mind a 970 köbcentije szégyellheti magát).

Bondowoso felé indultunk, ez állítólag Jáva legtisztább városa és van egy Tape nevű ételük, ami pácolt gyökerekből áll és fura élesztős íze van. Itt töltöttük az éjszakát, legalábbis ami maradt belőle. Másnap végre, nagy szenvedve felküzdöttük magunkat az Ijen-platóra. El is felejtettem említeni, hogy Jimny most éppen indítási problémákkal örvendeztetett meg minket. Az út traumája még túl friss, hogy részletesen elmeséljem, de röviden: én vezettem, mármint fogalmazhatunk úgy, hogy én voltam a zsoké, a fiúk pedig a rázósabb részeken caplattak az autó után. Az indítási probléma miatt, ha lefulladtunk (ami megesett elég gyakran, annak ellenére, hogy padlógázzal araszoltunk) vissza kellett a hegyen gurulni, hogy kuplungfelengedéssel a motor ismét beinduljon…

A szállásunk egy kávéültetvényhez tartozó holland koloniális épületben volt (Kartimor Home Stay 120ezer IDR/szoba/éj), ennek külön érdekessége, hogy saját termálvizes forrása van, aminek vizét egy kis jakuzzi méretű medencében fogják fel, a szállóvendégek legnagyobb örömére (esetünkben: egy cross motoros verseny résztvevői és mi). Tehát végre-valahára eljutottunk a szállásra, este kiáztattuk magunkat a forró vízben, másnap pedig hajnalban keltünk, hogy megnézzük a krátertavat a felkelő nap fényében. A felkelés része még sikerült is a dolognak, de arra keltünk 4kor, hogy csepereg az eső. Rendíthetetlenül felküzdöttük magunkat a terepállónkal terepjárónkkal a parkolóig, majd esőkabátban folytattuk az utat a mászási plusz fényképezési díjak befizetése után (5ezer IDR/fő+30ezer IDR/fényképezőgép). Az autótól még 3km-es gyalogút vezet a kráterig. Ezt az utat teszik meg minden nap kétszer a kénbányászok is. Nekem egyszer is elég volt…

A napfelkeltét természetesen lekéstük, de azzal nyugtattuk magunkat, hogy a köd és az esőfelhők miatt amúgy sem láttuk volna. Az eső szerencsére csak az első 500méteren boldogított minket. Felérve fantasztikus volt a látvány: a hihetetlen türkizes krátertó, mellette a földből feltörő valószínűtlen-sárga kénfüst (ami mellesleg az elején csak kicsit büdös volt, de amikor megfordult a szélirány kifejezetten fullasztóvá vált.

Az Ijen-Merapi Jáva legkeletebbre eső vulkáni hegye, amelynek tetején kénes krátertó található. A legérdekesebb azonban a kénbányászat, hiszen a kéntömböket pusztán emberi erővel hordják le a hegyről (mármint először a kráter belsejéből fel a peremre és onnan le a hegy tövébe). Egy-egy indonéz bányász egyszerre 60-70 kilogramm ként visz le a hegyről igencsak nyaktörő útvonalon. Mindezért kilónként 600IDR-t kapnak, tehát körülbelül 14 HUF-ot. A ként kozmetikumok előállításához használja alapanyagként, a felvásárló.