A hajó Banda Neira kikötőjébe futott be, ahol a
lefoglalt szállás tulajdonosa várt minket, ellenőrizte, hogy épségben megérkeztünk – e, majd a szállásunkra kísértetett minket. A kikötő körüli utcák – a késői óra ellenére – hangulatos kis piaccá változtak, a helyiek itt árulták a hajóról érkezőknek a természetesen házi készítésű ételeiket. Például a pálcára tűzött füstölt sült halat (lásd a képen).
Másnap az első dolog ami feltűnt a szigeten, hogy mennyire különbözik a város, más minden eddig látott indonéz településtől. A nagyrészt koloniális épületek tökéletesen konzerválták a gyarmati idők hangulatát. Bár ez a világ számomra csak könyvekből és filmekből elképzelt, a fehér épületek, rendezett utcácskák, valamiféle romantikus nosztalgiát ébresztettek bennem.
Azért a festői környezet innen sem hiányzott. A sziget tele élénkzöld növényzettel, pálmafákkal és ameddig a szem ellát gyönyörű kék óceán.
A sziget egyetlen “hiányossága”, hogy Saparuával ellentétben a part nem homokos, strandolásra való. Viszont a szigetek mellett található korallok, talán a világon a legszebbek között vannak.
Szinte minden nap hajót béreltünk (természetesen kapitánnyal együtt), így körbe-snorkellingeltük a szigetek melletti merülési pontokat.
Ezek közül a leglátványosabb a Gunung Api sziget melletti merülés volt. A Gunung Api nem csak egy szimpla sziget, hanem egyben egy vulkán, ami 1988. máj. 19én tört ki utoljára. Ennek köszönhető az a lenyűgöző koralltömeg, ami a tengerbe ömlő láván építi kis víz alatti városkáját. Az élénk rózsaszínes – lilás korallmező elképesztően tökéletes állapotban van. Egyszerűen meseszép! Aki nem hiszi járjon utána!
Sajnos víz alatt készült fotókkal nem szolgálhatok, de azt kell mondjam, hogy a táj, csak a második legszebb látnivaló a Banda szigeteken. Pedig az sem rossz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése